Hungarian Translation of MBT B1S1C13

From My Big TOE Wiki
Jump to: navigation, search

Thomas Campbell: Nagy Mindenség Teóriám

Magyar fordítás: Gyalog Zoltán
Első Könyv: ÉBREDÉS


1-es Szekció
Téveszme vagy Tudás: Ez a Fickó Őrült, vagy Mi?


13 Egyszer, Hosszú Idővel Ezelőtt

Azoknak az embereknek, akik azt kérdezik tőlem, milyen lehetőség van rá, hogy ők is megtanulják, amit én megtanultam, azt szoktam válaszolni, hogyha egy hozzám hasonló keményfejű fizikus meg tudta tanulni, úgy bárki képes lehet rá. Rá kell mutatnom, hogy kezdeti lépéseim mindenféle útbaigazítást nélkülöztek, nem rendelkeztem különösebb naturális tehetséggel, és mindent az alapoktól tanultam meg, a nehezebbik módon, saját tapasztalat alapján. Ha én megtanultam, ők is megtanulhatják – alighanem kevesebb vesződség árán. Dr. Spock szürkületi zónába való elvonszolása az Enterprise fedélzetéről, miközben a logika teljes és intakt maradt, lassú és fáradságos folyamat volt. A legtöbb ember alighanem gyorsabban tudott volna tanulni, mint én, még akkor is, ha nem rendelkeztek volna sem a megfelelő idővel, sem az elhatározással, hogy oly alapossággal merüljenek el a témában, mint én azt megtettem.

A fent közölt szempont alapvetően igaz maradt – bárki meg tudja tanulni, amit én megtanultam – ám nem elhanyagolható tény, hogy az előbbi kijelentések tartalmaznak egy picinyke csúsztatást. Indulásom nem volt annyira előzmények nélküli, mint azt eredetileg gondoltam. Miután járatosabbá váltam a testen kívüli tapasztalások és a NAV területein, ráébredtem, hogy már csináltam hasonló dolgokat. Korábbi emlékek tértek vissza kristálytiszta formában, most, hogy rendelkeztem a tudással és a perspektívával, hogy megérthessem őket.

Mikor öt és nyolcéves közötti koromban voltam, néhány barátságos nem-fizikai élőlény segített elhagynom a testemet. Nem egy véletlenszerű beugratás volt. Céljuk volt vele. Először eljátszadoztam a jelenséggel, keresztülhatoltam második emeleti szobám falán, majd az udvar felett cikáztam. Ők kiszedtek engem a testemből, én pedig játszottam és repültem. Jól emlékszem az első alkalomra, amikor kívül találtam magam, egy-két láb magasan az udvar felett lebegve, és nagy sebességgel suhantam egy óriási sűrűségű sövénykerítés felé, miközben ráébredtem, fogalmam sincsen, hogyan kanyarodjak, avagy álljak meg. Megfogtam a fejem, és összegömbölyítettem testemet, fájdalmas, rémes ütközésre számítva. Teljes csodálkozásomra, átsuhantam rajta, és felbukkantam a másik oldalán, anélkül, hogy interakcióba léptem volna vele. Tyű! Szuper! Ez jó móka volt!


>Rövid mellék következik, hogy rálelhess a megfelelő perspektívára. A legtöbb gyermeknek, különösen a hét évnél fiatalabbaknak, spontán, teljesen tudatos testen kívüli tapasztalásaik vannak. Szüleik azt mondják nekik, csupán jelentésnélküli álom, így elfelejtkeznek róla. E tapasztalatok általában nem fenyegetőek, és szórakoztatóak a gyermekek számára. Amennyiben memóriád jó, és a tapasztalások dramatikus voltak, úgy talán te is fel tudod idézni egynémely testen kívüli tapasztalásodat.

A legtöbb felnőttnek is vannak spontán testen kívüli utazásai, ám általában nem teljesen tudatosak eközben, így az élmény nem minősül tapasztalásnak. A testen kívüli tapasztalás, mint jelenség, avagy történés, sokkal inkább hétköznapias, semmit furcsa. A TKT azok miatt a korlátok miatt tűnik furcsának csupán, melyeket a tudatot illető koncepcióinkra erőltetünk rá, míg a valóság arra kényszerít minket, hogy sok olyan mentális funkciót utasítsunk el, melyek természetes módon férhetőek hozzá fajunk számára, illetve, hogy félreértsük azon mentális aktivitások célját, melyek alvás közben mutatkoznak. Olyan ez, mintha két jó lábbal születtünk volna, ám sosem tanultunk volna meg járni, mivel a kúszás képessége megelőzi a járás képességét, és mivel mindenki teljes mértékben adaptálódott a kúszáshoz egy olyan szociális struktúrán belül, mely a nem-kúszókat non-konformista csodabogaraknak nézi.>


Végül e segítőkész élőlények és én beszédesekké váltunk. „Hogyan tudom ezt bármikor megcsinálni, amikor akarom?” – kérdeztem, a testen kívüli tapasztalásra utalva. Tudni akartam. Számos technikát tanítottak meg nekem. Fegyelmezetten gyakoroltam, és eredményekre jutottam. Minden alkalom kapcsán elvesztettem az eszméletemet pár másodpercig, majd már testen kívüli állapotban tértem vissza.” Végig eszméletemnél akarok maradni!” – panaszkodtam, arra gondolván, hogy szívesebben lennék önállóbb ennél.

„Nem fog tetszeni neked.” – mondták. „Elfeketítünk egy rövidke időre az átmenet során, kényelmesebbé téve a processzust.”

„Akkor is úgy akarom.” – protestáltam.

Végül beleegyeztek. Azonmód belekezdtem az egyik technika alkalmazásába, amit tanítottak nekem. Ahogy az itt és most a feledésbe kezdett halványulni, egy sokkal teljesebb és gazdagabb éberség vert gyökeret, és fogott virágzásba. Hirtelen testem vibrálásba kezdett. A vibráció amplitúdója fokozatosan nagyobbá és nagyobbá vált – testem műanyaggá vált, és olyan módon fogott rázkódásba, lobogásba, mint egy darab laza vászon az erős szélben. Tyű! Az oszcillációk erőszakossága megrémített. Azonnal visszatértem egy normális fizikai valóságba, mozdulatlanul feküdbe az ágyamban. „Oké,” – mondtam – „próbáljuk meg újra.” Ugyanez a szekvencia kerül megismétlődésre több alkalommal – visszapukkantam a fizikai valóságba, miután az oszcillációk naggyá, gyorssá, és erőszakossá váltak. „Oké,” – mondtam – „csináljátok ti. Szinte azonnal a testen kívüli állapotban találtam magam.

Győztek. Soha többé nem bosszantottam őket azzal, hogy csináljuk az én kedvem szerint. Ma már tudom, hogy beugrattak. Azok az erőszakos oszcillációk nem voltak szükségesek. Egyszerűen nem akarták, hogy túlságosan függetlenné váljak. Észrevettem, hogy amikor testen kívül voltam, felnőtt voltam, nem pedig kisgyerek. Ez tetszett. Mikor visszatértem, újból gyerek voltam. Szinte minden este a nem-fizikai mentoraimmal lógtam. Ők szerettek tanítani, én pedig szerettem tanulni – mindannyian remekül éreztük magunkat.

Egy napon a belső űrben zajló kalandozásaim nem várt fordulatot vettek, melyek következményeképpen semmi sem maradt változatlanul. Sejtelmem sem volt, hogy az első fázisnak vége, és hamarosan kezdetét veszi a második fázis. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül egy sorozat vizsgának vetettek alá, melyek lényem minőségét voltak hivatottak megállapítani. Mennyire voltam evolvált entitás? Mennyit tanultam és nőttem mentoraim segítségével? Melyek voltak megértésem korlátai? A kérdések, még helyesebben, szituációk, melyekkel szembesítettek, több választást tettek lehetővé számomra, ám ezek folyamatosan egyre nehezebbé váltak. Az első kérdés javarészt szóbeli volt. „Inkább tartanád-e meg ezt a kincset (egy képet nyújtottak át), avagy tanulnál meg valami újat helyette inkább?” A válasz nyilvánvaló volt; a tudás sokkal értékesebb volt, mint a javak. Oly égbekiáltóan nyilvánvaló volt, hogy úgy döntöttem, viccelődni kezdek. „Ide azzal a kinccsel!” – mondtam szarkasztikusan a legjobb gengszterhangommal. „Valami újat magamtól is meg tudok tanulni mindig.” Ekkor még nem értettem meg, hogy ez egy hosszú és különösképpen komoly teszt első kérdése volt. Világom felrobbant.

BZZZZZZT! Hibás válasz! Azonnal egy teljesen más helyre kerültem.

„Elhibázta ez első kérdést!”

„Nem áll készen!” – hallottam felkiáltani valakit meglepettséggel és csalódottsággal.

„Küldjétek vissza!” – kiáltotta valaki más. „Elbukott a teszten.”

„Teszt?” – kérdeztem, kicsit úgy érezve magam, mint Aliz a Királynő kastélyában. „Nem tudtam, hogy ez egy teszt. Csak vicceltem, tudom, mi a válasz, csak azt hittem, valaki ugrat engem – ostoba választásokat talál ki – ezért én is ugrattam őket a válaszommal.” A döntőbírák sora, kik lebonyolították és kiértékelték eredményeimet, visszaugrottak az időben, megvizsgálták az elmémet valós motivációimat kutatva – úgy tűnt, nem egy okostónira számítottak.

Pártfogóim a bírói pulpitus elébe járultak, kezeskedvén alkalmasságomért. Megnyugtató volt, hogy valaki az én oldalamon áll. Nem tudtam, kik voltak ők, de örültem a jelenlétüknek. A tónus hirtelen komollyá vált, mintha valami nagyon fontos történt volna éppen. Két bíró így szólt: „A kudarc az kudarc – küldjétek haza.” – míg a másik három azt mondta: „Folytassátok a tesztet, lássuk, mit tud.” Konzultáltak egy magasabb szintű bíróval. Döntés született. Második esélyt kaptam. Egyértelműnek tűnt, hogy olyasféle politikai manőverek álltak ennek hátterében, melyeket nem értettem.

A feszültség vastag volt, mint a szurok; ezek a bírák nem kedvelték egymást, és erőteljes, kompetitív ellenségeskedés volt a két csoport között. Tudtam, hogy mindez nagyon komoly dolog, de arról fogalmam sem volt, hogy én hogy kerültem a közepébe. Világos volt, hogy bármit történt is, az jelentőséggel bírt számomra, ahogy jelentőséggel bírt másokra nézve is, olyan okok miatt, melyeket nem értettem. Hálás voltam az esélyért, hogy megmutathattam, mit is tudtam valójában. Pártfogóim, akikről világos volt, hogy hosszú munkát töltöttek felkészítésemmel annak érdekében, hogy képes lehessek megfelelni a tesztnek, szinte gutaütést kaptak. Megkönnyebbülésük hatalmas volt, amiért második esélyt kaptam, ám mégis aggodalmasak maradtak. Olyan volt, mintha legfontosabb terveik, karrierük, és reputációjuk került volna mérlegre – és ott voltam én, egy valamennyire kiszámíthatatlan, konokfejű ember.

Azonnal újra a teszt-térben találtam magam. Megismétlődött az első kérdés – precíz visszajátszása volt annak, amit előzőleg megtapasztaltam. Úgy összegeztem magamban, hogy ez egy fixált, avagy sztenderd kérdéskészlet volt, és a kérdések sorozatát az elejéről kell indítaniuk, jóllehet az első kérdés és az arra adandó helyes válasz már kiderült. Kérdés a kérdést, szituáció szituációt követett, és kerültek felém prezentálásra. Egyértelműnek tűnt, hogy jól teljesítek, mivel, ha egyetlen egyet elrontottál, vége volt. Bizonyos problémafelvetések az egót és a vágyat tesztelték, megfűszerezve szexuális csábításokkal – melyek közül pár bizarr volt. Voltak problémák, melyek során választanom kellett, hogy másoknak segítek-e, avagy saját személyes utamat járom-e tovább inkább. A tesztek próbára tették érzelmeimet és egómat, kísérletet tettek megijesztésemre, és szondázták, mennyire értem jól a szeretetet.

Végül tanácstalanná váltam, miképpen közelítsek a soron következő problémához – legjobb szándékom szerint találgatva jártam el, és a tesztnek hirtelen vége szakadt. Visszakerültem a testembe, újra fiatal kölyök lettem, jóllehet mentális terem megőrizte felnőtt természetét mindaddig, míg a módosult tudatállapotban voltam. „Phú,” – gondoltam – „ez meg mi lehetett pontosan?”

Gyerekként gyakran élénk emlékeim voltak arról, mi történt, legalább egy kis időre. Ám, nem viszonyultam mindehhez. Azóta legalább ötször vonszoltak bírák színe elé, köszönhetően kiszámíthatatlan, izgága emberi természetemnek. Eddig megfeleltem. Alighanem egy mérföld hosszú bűnlajstromom van, ahogy mondani szokták.

Nagyjából huszonhárom esztendővel később, megtörtént az esemény, mely előhívta ezt a gyermekkori emléket. Bob házában voltam egy hétvégi délutánon, mikor is véleményt kínált egy gyakorlatról, melyben előző este vettem részt. A reguláris gyakorlószessziók, melyeket úgy terveztünk, hogy fejlesszék hatékonyságomat a NAV-ban, azonmód újra kezdetüket vették, amint szentienssé váltam a nagyobb valóságban. Bob a közönség soraiból figyelte teljesítményemet. Arról beszélt nekem, hogy pontosan mi is volt az, amit ekkor tettem. Meglepett voltam, nem azért, mert tudta, hanem mert Bob általában nem involválta magát testen kívüli tapasztalásaimban. Ismert minden mozdulatot, melyeket tettem, és ugratni kezdett egy színpadias gesztussal kapcsolatban, melyet egy különösen nehéz sorozat sikeresen végződő konklúziójaként mutattam be – ahogy a focijátékosok járnak örömtáncot a gólt követően. Nevettük rajta, majd Bob beszélt nekem egy különösképpen nehéz tesztről, melyet nemrég jelöltek ki teljesítésre az ő számára. Elkezdte leírni a tesztet. Amikor ismertette velem e hosszas próbasorozat harmadik elemét, megállítottam őt. Tudta, hogy valami fontosat akarok kérdezni, avagy mondani. Most rajtam volt a sor, hogy gondolkodóba ejtsem őt.

Huszonhárom évvel korábbi tapasztalataim emlékei bőséges zuhanyként hullottak vissza rám, amint Bob elbeszélte az első három tesztet. Várakozásra intettem őt, míg összegyűjtöttem gondolataimat. Megmondtam neki, mi volt a negyedik teszt. Leesett az álla. Ezelőtt sohasem láttam Bobot szó nélkül. Leírtam az ötödik tesztet. Bob meg volt rökönyödve. Sorra vettük a teszt hátralévő részeit is, egymást váltogatva a prezentált problémákat illető leírások közepette. Különös módon, mindketten a teszt ugyanazon pontján bombázódtunk ki, ám más válaszokat követően. Evidens volt, hogy vagy egyikünk sem adta meg a helyes választ, vagy ez a kérdés volt az utolsó a sorban. Nem volt kétséges, hogy csakugyan sztenderd teszt volt. Az azóta eltelt idő során sokakkal találkoztam, akik olyasféle NAV élményeket szereztek, melyek formájuk, funkciójuk és tartalmuk kapcsán megegyeztek az általam tapasztaltakkal.

Vissza a korai ötvenes évekbe. Rögtön az első nagy tesztet követően, általános gyakorlóosztályba helyeztek. Csaknem egy éven keresztül minden este szituációkon mentem keresztül, kiosztott munkákat végeztem el, és további tesztelés alatt álltam kiképzőim által. Soha nem mondták meg, mii okból folyik a taníttatásom. Keményen dolgoztam. Miután az első jelentős kiértékelésem csaknem katasztrófába torkollott, komollyá váltam. Inkább volt munka, mint szórakozás. Tanultam kontrollálni az elmémet, manipulálni a nem-fizikai energiát, jó döntéseket hozni jó indokok mentén, egyúttal gyorsan gondolkodni és cselekedni. Tanultam követni az útmutatásokat, és tanultam a szakítás képességét a FAV régi, koncepcionális megszokásaival. Kezdtem hatásossá és hatékonnyá válni a NAV-ban – tanultam a fókuszt és az irányítást. Végül sok gyakorlást követően kezdtem magam kompetensnek és erősnek érezni, akár egy atléta, aki kész arra, hogy az arénába lépjen.

Egy napon aztán nem volt több tréning. Nem fejtettem ki további, ide vonatkozó erőfeszítést vagy húsz éven keresztül, jóllehet minderről akkor még nem volt fogalmam.

Continue on to My Big TOE - Hungarian Translation - Book 1, Section 1, Chapter 14

Return to the Hungarian Translation Linkage Page