Hungarian Translation of MBT B1S1C15

From My Big TOE Wiki
Jump to: navigation, search

Thomas Campbell: Nagy Mindenség Teóriám

Magyar fordítás: Gyalog Zoltán
Első Könyv: ÉBREDÉS


1-es Szekció
Téveszme vagy Tudás: Ez a Fickó Őrült, vagy Mi?


15 Némi Baráti Segítséggel: Milyen a Szerelmi Életed?

Miközben felnőttem, mindvégig tisztában voltam vele, hogy léteznek nem-fizikai entitások, akik hozzáférhetőek számomra, hogy segítsenek nekem. Vigyáztak rám, és én tudtam ezt. Nem-fizikai barátok voltak, akik idősebbek és bölcsebbek voltak, és tudták, mi következik. Úgy vélem, sok ember rendelkezik ezzel az érzülettel, mely szerint segítőik vannak. Az, hogy ezt az élményt vallásos manifesztáció képében interpretálod-e (Isten, avagy, meglehet őrangyalok), vagy egyszerűen hagyod, hogy megnevezetlenül létezzen képzeletedben, első sorban a kulturális hitrendszer és temperamentum funkciója.

Mikor szükségem adódott rá, ösztönszerűen fordultam vezetőimhez és rájuk támaszkodtam. Mikor nem volt szükségem rájuk, elfelejtkeztem róluk. Akár éber voltam róluk, akár nem, mindig velem voltak, hol intuícióm képében mutatkoztak, hol szerencsémet jelenítették meg, hol ügyvédeim szerepét töltötték be, hol cimboráim voltak – és különleges erőfeszítéseket tettek, hogy életben tartsanak. A kockázatvállalás és a merészség mindig is kettő volt legkedvesebb játszótársaim és legelkötelezettebb partnereim között – nem voltam könnyű eset.

E vezetők több ízben szolgáltak részletes információkkal a jövőmet illetően. Ezek közül mindkét alkalom olyan, emberi kapcsolatokat illető kérdésekre született válaszok formájában jelentkezett, melyek erőteljes érzelmi és intellektuális tartalommal bírtak. Egyszer, tizennégy éves koromban, miközben az iskolabuszra vártam, hogy hazavigyen, frusztrációval telve tudakoltam annak a lehetőségét, hogy lesz-e valaha is sikeres szerelmi életem. Ahelyett, hogy mulattatónak találták volna szánalmas pubertáskori kondíciómat, belekezdtek hátralévő életem érzelmi térképének felrajzolásába. Minden szignifikáns kapcsolat gyors feltűntetésre került, képekkel illusztrálva és kimerítő magyarázatokkal. Újra és újra lejátszottam ezt elmémben, hogy ne egykönnyen felejtsem el.

A mai napig pontosan emlékszem a beszélgetés legnagyobb részére. Pontos előrejelzések születtek, melyek húsz évre mutattak előre a jövőbe! Hogyan csinálhatták ezt meg? Nem tudom biztosan – alighanem egy különösképpen kiszámítható személy lehetek. Más egyebek mellett előre jelezték, hogy „az egyetlen”, a végső, tartós kapcsolat (a szignifikáns másik) egy olyan nővel lesz, aki most csupán két éves!

„Kettő.” – méltatlankodtam – „Ti szórakoztok velem! Egy kétéves bébivel vagyok párban! Ne csináljátok már, nem tudok ennyit várni! Ez valami vicc! Ugye?” Nem volt vicc. Tizennégy évesen ez nem az volt, amit hallani akartam. „Ez olyan soká lesz, hogy tudjátok előre jelezni? – kérdeztem. Nem válaszoltak. „Ismerem ezt a kisgyereket?” – kérdeztem.

„Nem,” – mondták – „nem ennen az államban van.”

„Remek,” – gondoltam – „örökké szerzetes leszek!”

„Lesznek előtte mások.” – mondták vigasztalóan.

„Igen, persze, de mi az értelme, egyikük sem „az egyetlen” – riposztoztam nyilvánvaló csalódottsággal.

„Nem, egyikük sem „az egyetlen”, ám ők is fontosak és szükségesek.” – válaszoltak vezetőim nagy türelemmel.

Beletörődően felsóhajtottam. Sohasem voltak komolytalanok, és, amennyire meg tudtam állapítani, mindig igazuk volt. A vezetőiddel vitázni még hiábavalóbb volt mintha az ember az anyjával tette volna ugyanezt.

Szünetet tartottam és befelé összpontosítottam. Emlékezni kezdtem egy tapasztalásra, melyet pár évvel korábban szereztem, amikor tizenkét éves voltam. Titokban belepillantottam egy férfimagazin kihajtható plakátjába egy újságosbódénál, mikor a tulajdonos éppen telefonhívást bonyolított. Mivel rendkívüli módon lenyűgözött, amit láttam, gondolkodóba estem, hogy vajon lesz-e valaha is egy ilyen nő az életemben, aki az enyém, akit ölelhetek.

Megdöbbenésemre, válasz érkezett az elmémbe.

„Igen,” – hangzott fel – „lesz egy, amelyik rendkívül hasonlít ehhez… minden vágyadnak megfelel majd.” – tették hozzá vezetőim, nem titkolva, hogy szórakoztatónak találják ezt. „Igazán szeretni fog téged – ti ketten szorosan összekapcsolódtok majd.” – kaptam egy érzület a kapcsolat minőségéről.

Tyű! Gondoltam. Izgatottá váltam, – a legszerencsésebb élő fickó – mivel a vezetőim mindig tudták, miről beszélnek. Mindig biztosak és bizalmasak voltak, és sosem találgattak, avagy spekuláltak. „Mikor?” – kérdeztem izgatottan. „Mikor találok rá?”

„Mikor harmincöt éves leszel.” – mondták laposan.

Teljesen összetörtem. „Úúúúúú ember, az nagyon öreg – mármint nagyon, nagyon öreg! Van fogalmatok róla, mennyi út vezet a harmincötig, amikor tizenkettő vagy? Egy örökkévalóság!” – vinnyogtam.

„Ez a helyzet.” – mondták, érzelmek nyoma nélkül. Az a benyomásom volt, hogy reakciómat némileg mulattatónak találták.

Amint ez az emlék töltötte be tudatomat, a kapcsolat azonnal nyilvánvalóvá vált. A két éves kisgyermek és későbbi hercegnőm egy és ugyanaz volt. „Érdekes, de teljesen hasznavehetetlen.” – gondoltam. Az azonnali romantikus jövő, melyben leginkább érdekelt voltam, ugyanolyan sivárnak látszott, mint mindig is.

Újabb hasonló eset történt, amikor huszonegy évesen, nem sokkal a főiskola elvégzése után, nősülni készültem. Egy hasonló tapasztalat hatására gondolkodóba estem a házasságot illetően. A jövő körülrajzolásra került. Ismét előrejelezték az „egyetlent”, és leírást is adtak róla. Az volt a probléma, hogy ő nem az a személy volt, akit éppen feleségül venni készültem! Igen, meg kellett volna nősülnöm. Igen, fiam kellett, hogy legyen. Nem, nem fog örökké tartani. „De miért tenném meg most, ha ő nem is „az egyetlen””? – firtattam, majd úgy folytattam: „Nem fair ez sem vele, sem a gyerekkel.”

A válasz tisztán és erősen jött vissza: „Ez az, amit most tenned kell; egy nagyobb terv része ez. Vedd feleségül. Ez számodra a következő lépés, és mindenki számára a legjobb lesz, beleértve a lányt is. Minden rendben lesz.” Elvettem őt. Minden rendben lett.

Minden úgy történt, ahogy mondták, hogy történni fog, néhány apróságot leszámítva, melyek az adott idővonal túlsó felén szerepeltek, és melyek vagy megváltoztatták előfordulásuk valószínűségét az évek során (ezt gondolom én), avagy még mindig előre vannak jegyezve.

Amennyiben kíváncsi lennél rá, úgy harmincöt évesen (ezeket a szavakat 2000-ben írom, ötvenöt évesen) kapcsolatom alakult ki „az egyetlennel”, aki tizenkét évvel fiatalabb volt nálam (két éves volt, amikor én tizennégy). Három gyermekünk van (pontosan, ahogy előre megmondták) akik imádják nagy fél-testvérüket, Ericet. Az élet szép.

Amint láthatod, nem teljesen igaz, hogy minden előzmény nélkül vetettem bele magam a TM-be huszonnégy évesen. Az élet jó volt hozzám, így csaknem szinte mindent elfelejtettem abból, amit az imént elmondtam neked. Egy ilyen, rendkívüli módon szkeptikus, fiatal, keményfejű tudományos típusnak, aki koncentrált (és relatíve sikeres) erőfeszítést tett, hogy kitisztítsa magából az összes hitet, és, aki természetes gyanakvással viseltetett minden iránt, amit nem tudott közvetlenül megmérni, bizonyosan úgy tűnt azokban az időkben, mintha a nulláról indult volna.

Continue on to My Big TOE - Hungarian Translation - Book 1, Section 1, Chapter 16

Return to the Hungarian Translation Linkage Page