Hungarian Translation of MBT B1S1C5

From My Big TOE Wiki
Jump to: navigation, search

Thomas Campbell: Nagy Mindenség Teóriám

Magyar fordítás: Gyalog Zoltán
Első Könyv: ÉBREDÉS


1-es Szekció
Téveszme vagy Tudás: Ez a Fickó Őrült, vagy Mi?


5: Ez a Monroe Nevű Fickó Hibbant, Vagy Mi?

„Szerezz állást!” – intonálja ifjúságom egy népszerű dala. Egy napon mindenkinek el kell hagynia az iskolát. Csaknem huszonhét éves voltam, és öt éves korom óta folyamatosan iskolába jártam. A kutatás befejeztével megállapodtam első valódi munkámnál, mely nem volt más, mint a klasszikus fizika alkalmazása elektromechanikus és elektromágneses rendszerek szimulálása kapcsán. Valódi munka valódi fizetéssel – ezt képzeld el! Hozzávetőleges rendszerességgel tovább folytattam a meditálást, ám észrevettem, hogy többé nincsen szükségem a mantrára. Egy rövidke kutatás és némi kísérletezés egyértelművé tette, hogy bármely két szótagú nonszensz-szó, mely „ing”-re (egy rezonáns hangra) végződik, éppúgy megfelel a célnak, mint bármely másik ezek közül, ide érve a szupertitkos mantrát is, melyet kaptam. Nem volt a dologban semmi misztikus, avagy varázslatos, csupán egy metódus, mely a gondolatok irányítását tette lehetővé oly módon, hogy az egyébként aktív elmét metaforikus, súlytalan pelyhekkel töltötte fel – merő tudomány és technika, melyhez nem volt szükségeges sem banán, sem zsebkendő.

A mantra ismételgetése végül az utamba állt, és úgy tűnt, lelassít; következésképpen megszabadultam tőle. A meditációs állapot elég ismerős volt immár ahhoz, hogy azonmód hozzá tudjak férni, illetve, hogy ugyanolyan gyorsan vissza is tudjak térni belőle. Az ilyetén mértékű kontroll munka közben is hasznos volt. Meditálhattam, közben megoldásokat találhattam meg, és térhettem vissza ezekkel anélkül, hogy bárki is azt gyanította volna, hogy valami furcsát csináltam – a külső világnak úgy tűnt, hogy mélyen gondolataimban merülök. Hogy mindeközben testetlen tudatpont voltam, mely éberen sodródott az ürességben, - teljesen eltűnve az ő világukból, és teljesen ébertelenül az ő valóságukat illetően – az, az én titkom volt. Előfordult, hogy emberek szóltak hozzám, mikor éppen meditáltam, és így valójában nem is voltam ott. Úgy tűnt számukra, mintha egy halott testtel akarnának kommunikálni. Szükségtelen is mondanom, hogy csakhamar excentrikus hírnevet szereztem magamnak – mint valaki, aki szokatlan koncentrációs képességekkel rendelkezik, avagy, mint valaki, aki képes pillanatok alatt elaludni ülő helyzetben – senki sem tudta, melyik variáció az igaz.

Főnököm, Bill Yost, nagyszerű személy volt. Talpraesett volt – semmi modorosság, semmi hantázás, semmi titkos napirend, semmi taktikázás, - mérnökember tetőtől talpig. Eszes, őszinte, és egyenes – ez az a személyiségtípus, melyhez a legkönnyebb volt viszonyulnom. Egy nap Mr. Yost az asztalomhoz sétált és felém dobott egy könyvet. Röptében kaptam el, majd elolvastam a címet. Testen Kívüli Utazások, írta Robert Monroe. „Mi ez?” – kérdeztem, a téma furcsaságától meglepetten.

„Olvasd el,” – felelte – „majd mondd el, mit gondolsz róla.”

Mikor a főnököd azt mondja, „Olvasd el,” akkor elolvasod, és nem kérdezed, miért. A rákövetkező pár nap során kiolvastam az Utazásokat. A könyv úgy volt felépítve, akár egy napló. Egy „Ez történt velem” típusú élménybeszámoló volt, mely során Monroe azt állította, cáfolhatatlan bizonyítékai vannak a testen kívüli tapasztalás realitását illetően. A tapasztalatok, az ezek valódiságát illető bizonyítékok egyszerű tényanyagokként kerültek prezentálásra, nem kapcsolódott hozzájuk sem teória, sem hitrendszer. Vad elgondolás volt – egy többé-kevésbé független valóság, melyet kizárólag az elmén keresztül lehetett elérni. Rendelkezvén előzetes tapasztalattal a funkcionális módosult tudatállapotokról, az átlagos tudományos típusnál alighanem nyitottabb voltam, ám nem voltam hiszékeny. Tudtam, mi az, ami számomra valóságos, és mérési adataim (tapasztalataim) semmi ilyesmit nem tartalmazott.

„Nagyon érdekes volt,” – mondtam a főnökömnek – „de nem tudom, mit gondoljak róla. Őrült vajon ez a Monroe nevű fickó? Könyveket akar eladni a könnyen megvezethetőeknek? Avagy, lehetséges, hogy minden igaz abból, amit mond?” – kérdeztem retorikusan. Rövid szünetet követően folytattam: „Hogyan állapíthatnánk meg, mennyire őszinte, amit mond? Ha mindaz, amit állít, igaz, akkor a valóságnak egy olyan aspektusa nyílik meg, melyet eddig még csak fel sem tételeztem. Ez elképesztő lenne. De egyelőre csak merésznek hangzik, és nincsen lehetőségem megítélni az igazságtartalmát.”

Mindezt gyorstüzelésben elmondván, levegővételre is alig állva meg, most végre mély levegőt vettem, és vártam a reakciót. Figyelmesen vizsgáltam főnökömet, hogy megtudjam, bolondot csináltam-e magamból azzal, hogy túlságosan is nyitottnak mutatkoztam.

Diákként hozzászoktam, hogy a helyes választ kell megszereznem. Hagymázas bolondságként kellett volna elutasítanom, avagy azt kellett volna hinnem, hogy az olvasottak erőteljesen lehetségesek? Fogalmam sem volt, mit vár tőlem. Nem adott tippeket erre nézvést. Civilként dolgoztam egy katonai szervezet alkalmazásában, 1972 volt, és az emberek itt konzervatívak voltak. Hosszú hajú, vad tekintetű kölyökfizikus voltam, aki nem olyan régen lépett ki az iskola kapuin. Nagyjából eldöntöttem, hogy nyitottságom alighanem politikai hiba volt, mikor Mr. Yost végül beszélni kezdett.

„Egyetértek veled.” – mondta gondolatokkal telve. „Vad elgondolás, ugye?”

„Igen, az.” – értettem egyet – nagyon vad.”

„De gondolj bele, mi mindent jelentene, ha igaz lenne.” – folytatta olyan lelkesedéssel, mely arra utalt, hogy komolyan elgondolkodott erről. Nem válaszoltam. „Gondold végig,” – mondta – „mi az, amit logikusan implikál mindez, ha igaz – ha a bizonyíték valódi, nem pedig hamisítvány?”

„Igen.” – mondtam – „Elég furcsa ügy – de hogyan tudhatnád meg, hogy valódi-e, avagy koholmány?” Egyetértően bólintott, majd megváltoztatta a témát. Ezzel vége volt. Több szó nem hangzott el az Utazásokat illetően, legalábbis pár héten keresztül nem.

Csaknem elfelejtkeztem már Monroe könyvéről, száműzve azt gondolataim köréből, mint olyasvalamit, amit logikusan sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet – és mely, mint ilyen, irreleváns volt.

„Lenne kedved eljönni velünk Monroe-hoz?” – kérdezte főnököm, amikor kettesben voltunk.

„Huh?” – csodálkoztam, elmulasztván az azonnali kapcsolást.

„Egy csapat az itt dolgozók közül meglátogatja Monroe-t – tudod, a fickót, aki az Utazásokat írta – e Pénteken, a munkát követően. Van kedved velünk jönni?” – kérdezte.

„Hová?” – kérdeztem válaszként.

„A városon kívül, úgy negyvenöt percnyire innen.” – válaszolt, némi izgatottsággal a hangjában. „Persze.” – mondtam. „Jó lenne találkozni ezzel a fickóval. Szeretném látni, hogy őrült-e, avagy józan, őszinte-e, avagy szélhámos, téveszmés-e, avagy racionális. „Én is,” – közölte Yost csillogó szemekkel – „én is!”

Continue on to My Big TOE - Hungarian Translation - Book 1, Section 1, Chapter 6

Return to the Hungarian Translation Linkage Page