Hungarian Translation of MBT B1S2C19

From My Big TOE Wiki
Jump to: navigation, search

      Thomas Campbell: Nagy Mindenség Teóriám

      Magyar fordítás: Gyalog Zoltán
Első Könyv: ÉBREDÉS


2-es Szekció Miszticizmus Demisztifikálva: A Valóság Alapjai


Téveszme vagy Tudás: Ez a Fickó Őrült, vagy Mi?


19 Óvakodj a Hitcsapdától

Legtöbbünket mindenféle hitek egész készlete jellemez. Át vagyunk itatva a kultúránk, tradícióink, közösségeink, szakmáink, családjaink és barátaink ésszerűségébe és győzedelmeskedő bölcsességébe vetett hitünkkel. Mivel a hit rendkívül személyes kérdés mindegyikünk számára, ezért e hitről és tudásról való diskurzust különböző oldalak felől közelítem meg. Remélhetőleg, a következő közelítések közül legalább az egyik kapcsolódni lesz képes a te egyedülálló tapasztalatoddal, intellektusoddal, és belső-önmagaddal.

Mikor valami összetettel és ismeretlennel találkozunk, akkor rendszerint szükségessé válik az ismétlés, mielőtt komfortosnak érezzük vele magunkat. Hasonlóképpen, az ismétlés gyakorta szükséges ahhoz, hogy keresztülhatoljunk a mélyen gyökeredző és bevésődött gondolkodási és létezési módokon. Legtöbbünk rendelkezik mélyen gyökeredző és bevésődött gondolkodási és létezési módokkal, függetlenül attól, hogy rendelkezünk-e az erről való intellektuális éberséggel, avagy sem. Ami mélyen bevésett bennünk, azt csaknem lehetetlen észrevenni magunkban – része lesz lényünk láthatatlan belső magjának. Tény, hogy finom hitrendszerek borítják körbe személyes valóságunkat. Tény az is, hogy legtöbb hitünk túlesik intellektusunk könnyű hatóterületén. Éberségünkön túl, szó szerint definiálják, és ily módon, egyúttal korlátozzák is, hogy mi az, amit magunknak érzékelni engedélyezünk, és valóságként interpretálunk.

Biztos vagyok benne, hogy nehézség nélkül vagy képes Nagy Kép információt intellektuálisan feldolgozni, ám, mivel legalapvetőbb mag-hiteid profánul be vannak vésve, ezért sokkal nehezebb számodra sikeresen integrálni ezt az információt a mélyebb megértés szintjein. Mivel némely információ megértését intellektuálisan könnyűnek, avagy koncepcionálisan nyilvánvalónak és ismétlésszerűnek ítéled, ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy az információ jelentősége csakugyan a mélyebb tudás szintjén került besüllyedésre.

Ami intellektuális megértésnek fogható fel, az gyakran sekélyes és befejezetlen, mivel nem áll módunkban pontosan megállapítani tudatlanságunk fokát. Ama tudatlanságunkról való éberség, mely bizonyos roppant fontos kérdéseket illet, logikus, hogy kényelmetlen szorongáshoz vezet – a szorongáshoz, melyet az eredményez, hogy nem tudod, amit oly nagyon tudnod lenne szükséges. Általában késztetést érzünk rá, hogy egy látszólag szolid összegzést kínáljuk a problémáról, függetlenül attól, hogy mennyi mindent tudunk, avagy nem tudunk. Annak érdekében, hogy biztosak lehessünk afelől, hogy összegzésünk elég szolidnak bizonyul ahhoz, hogy jelentősen csökkentse félelem-alapú szorongásunkat, melyet tudatlanságunk eredményez, feltevéseket gyártunk tudásunk fokáról, minőségéről, és teljességéről, melyek kérlelhetetlenül arra vezetnek minket, hogy a „silányt és nem teljest” „elegendőnek és meggyőzőnek” interpretáljuk. Az eredmény gyanánt mutatkozó intellektuális ítélet, függetlenül attól, mily előnytelen módon is fogant, minden esetben egy olyan konklúziót fog produkálni, mely (teremtője számára) közelítőleg biztosnak és nyilvánvalóan helyesnek tűnik majd. Rapid-változtatás! A kényelmetlen szorongás eltűnik, amint az ego által legyártása kerül az ál-tudás, mely megtagadja a tudatlanságtól annak jogos jussát.

Látod már, miképpen csitítja magát a nem-tudás nyomán keletkező félelem oly módon, hogy egy hihető, ön-komfortozó történetet talál ki, mely alternatíváról gondoskodik azzal szemben, hogy el kelljen fogadnia a tudatlanságot? Az, hogy a történet hamis lehet, az láthatatlan a szerzőjének, mivel a történet olyan felvetésekre és hitekre épül, melyek annak érdekében terveztettek, hogy kielégítsék a szerző nyomós szükségleteit a bizonyosság és a biztonságérzet iránt. Elgondolkodtál már valaha azon, hogy hogyan létezhet, hogy más emberek a legkülönösebb konklúziókra tudnak jutni annyi dolgot illetően? Vallási fanatikusoktól kezdve a némely alkalmakkor felbőszült menedzseren keresztül egészen életed párjáig, mindig ugyanúgy zajlik. Légy óvatos, hogy saját intellektusod ne csapjon be téged olyan kényelmes és csábító konklúziókkal, melyeket úgy döntesz, hogy elhiszel, jóllehet elsődleges céljuk ezeknek a hiteknek az, hogy csökkentsék szorongásodat, biztosítsák az egódat, és fenntartsák kurrens, ön-komfortozó világnézetedet.

Akárhányszor megközelítőleg is biztos vagy benne, hogy egészen nyilvánvalóan igazad van, jóllehet nem áll rendelkezésedre elég adat ahhoz, hogy mindezt támogasd, úgy legalábbis elgondolkodhatsz annak lehetőségén, hogy be vagy ragadva egy általad teremtett hitcsapdába. Egyedül a nyitott szemléletű szkepticizmus teszi lehetővé számodra, hogy megfontold ennek lehetőségét.

A Nagy Igazságot mélyen kell megérteni, hogy hatékonyan lehessen alkalmazni. A bölcsesség inkább lakozik a szívben és lélekben, mintsem az intellektusban. Kizárólag intellektusod csak egy darabon vihet el a Nagy Képet illető felfedezéseid során; irányíthatja kutatásaidat, ám nem okozhatja, hogy bármi mélyebb jelentőségűt tanulj meg. Másfelől, az intellektusod okozataként előfordulhat, hogy minden alkalmat elpocsékolsz a Nagy Igazság megismerésére.

Hogy fókuszáljuk diskurzusunkat a hitcsapdákról, hadd adjak egy még pontosabb és tisztább magyarázatot arról, hogy mire gondolok, mikor a „hit” és a „tudás” szavakat használom. A hitek lehetnek kulturálisak, vallásosak, tudományosak, avagy személyesek. A hitet a tudatlanság generálja és teszi szükségessé. Ha biztosan tudsz valamit, úgy a hit nem szükséges. Ebben az esetben, valódi tudással rendelkezel. A tudás abból származik, amikor csakugyan tudott, mi az igazság. Amennyiben látszólagos tudásod hamis, akkor csak úgy hiszed, hogy tudod. E szituációban, a hit a tudás álarcát ölti magára. A hit, mely tudásként pózol, ál-tudás, és nem valódi tudás.

 

►Mivel sokan tűnődnek most azon, hogyan is különböztethető meg az ál-tudás a tudástól, így úgy gondolom, egy rövid mellék szükséges. E trilógia során diszkussziót találsz majd arról, hogyan tégy különbséget bölcsesség és bolondság között, a valós és a látszólagos között, a hamisság és igazság között, a tudás és ál-tudás (hit) között. E kérdést számos irányból közelítjük majd meg a 2-es és 6-os szekción keresztül.
Ez egy puding dolog és egy tudomány dolog. „A puding próbája az evés”, tartja a mondás, ami nem mást jelent, minthogy az igazság és a tudás egyaránt alkalmazásuk objektív eredményeiként értékelhető. A tudomány az elsődleges eszköz és folyamat mely lehetővé teszi számodra, hogy elkerüld a hitcsapdákat, miközben objektív eredményeket összegzel.
Rendszerint elmondható, hogy személyes tapasztalatra (a tudást muszáj alkalmazni) és mérhető eredményekre (a pudingot meg kell ízlelni) van szükséged ahhoz, hogy a valóság különbségtételre képes műértője lehess. Amennyiben nem vagy óvatos, úgy téveszméssé válhatsz mind az eredményeket, mind a tapasztalatokat illetően. Ezért nélkülözhetetlen, hogy jó tudós légy felfedezéseid során. Jó tudósnak lenni csak azt követeli meg, hogy a helyes közelítéssel és a helyes hozzáállással rendelkezel – sem tanulmányi fokozatok, avagy formális tudományos képzettség nem szükséges. Várnod kell, mígnem elegendő magas minőségű és bizonyítékerejű adatot gyűjtöttél össze, mielőtt a potenciális lehetőségeket aktualitásokká, avagy tudássá konvertálnád. E potenciális lehetőségeket, a hozzájuk tartozó valószínűséggel, mely szerint igazak is lehetnek, mindig újra kell összesíteni és újra kell számolni, amikor friss adat érkezik be. A látszólagos tudás potenciális és kísérletező marad – az igazság abszolút.
A potenciális lehetőségeket felsoroló listád nagyon hosszú időre, hacsak nem örökre, egy sokkal-sokkal hosszabb lista lesz, mint abszolút igazságaid listája. Amennyiben gondot fordítasz rá, hogy egyszerre légy nyitott szemléletű és szkeptikus, úgy valószerűtlen, hogy elhatározás nélkül komoly befektetést tégy a hamis tudás mellett. Mindazonáltal, előfordulhat, hogy egy hipotézist, avagy egy potenciális lehetőséget zsákutcába üldözöl – avagy addig a konklúzióig, hogy hipotézised hamis. Így működik a jó tudomány. Nincs rá mód, hogy garantálva legyen, hogy hipotézised helyessége bizonyítást nyer. Egy hipotézis hamisságának bizonyítása szintúgy hasznos információt produkál.
Mindig maradj szkeptikus és nyitott szemléletű, így nem bandukolsz el majd túl messzire túl sok vaksötét sikátorban. Azon tudósok lépnek hitcsapdákba, akik könnyű és gyors válaszokat üldözve felhagynak a nyitott szemléletű szkepticizmus gyakorlásával. Eltévednek, és bölcstelenül időt és energiát fektetnek abba, hogy non-optimális, non-produktív irányokban kutakodjanak, melyek ál-tudásra épülnek. Az igazság nem törékeny; kibírja a szigorú tesztelést.
Mindazonáltal, gondot kell, fordíts arra, hogy tesztjeid érvényt élvezzenek. Ez nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre látszik. Az ahhoz társuló nehézség, mellyel tudósok koncepciók és eredmények érvényesítése kapcsán kell, hogy szembenézzenek, a tudomány egy sztenderd problémáját jeleníti meg. Definíciószerűen, mindig nehéz lesz számodra olyan tesztek megtervezése, melyek olyan dolgokat értékelnek ki, amiket nem értesz. A NAV felfedezése sok szempontból ugyanolyan, mint a FAV felfedezése. A NAV-ban való kutatás többször, semmint ellenkezőleg, egy hosszú, lassú, néha frusztráló és fárasztó folyamatot követel meg, mielőtt új, óvatos tudáscserjéhez juthatnál. Ilyen alkalmakkor, akár bármely más komoly kutatás kapcsán, az állhatatosság, a gondos analízis és a szolid erőfeszítés jobb, és biztosabban megszerezhető eredményekre vezet.
Amennyiben újra felteszed a kérdést, hogy hogyan tégy különbséget tudás és ál-tudás között, ám ezúttal most a FAV-ra vonatkoztatva azt, úgy az előbbi válaszok legtöbbje továbbra is érvényt élvez. A tudomány az tudomány, a FAV-ban és a NAV-ban egyaránt. A tudományos metodológia ugyanazokkal a nehézségekkel néz szembe mindkét „helyen”. Az elsődleges különbség, hogy a NAV-ban (a FAV-ból nézve) a tudomány személyes, avagy szubjektív aktivitás objektív eredményekkel. Ez ellentétben áll a FAV-val (a FAV-ból nézve), ahol a tudomány egy közvetlenül megosztható objektív aktivitás, mely szintén objektív eredményeket produkál. A teljesség kedvéért megjegyzendő, hogy a NAV tudomány, a NAV-ból nézve szintén egy közvetlenül megosztható objektív aktivitást, mely objektív eredményeket produkál.
E diszkusszió ennél sokkal kimerítőbb részletességgel, és sok egyéb perspektívából is megközelítve fog folytatódni a Nagy Mindenség Teória más pontjain. Ebben a mellékben egyszerűen csak rá akarok mutatni, hogy nem létezik varázsformula, avagy huszárvágás az igazság megleléséhez, avagy összesítéséhez. Elhinni, amit mondok, avagy amit bárki más mond a NAV-ról avagy a valóság természetéről, az egyenértékű azzal, mint mikor valaki annak híján jut konklúziókra, hogy ő maga végezte volna el a tudományt és a felfedezés munkálatait.
A hit nem egy olyan huszárvágás, mely ténylegesen elvihetne téged egy jelentős célállomásra. Elhinni azt, amit mások mondanak, kockázatos dolog. Az igazságot és a tudást a magad számára kell felfedezned, máskülönben nem lesz a te igazságod és tudásod. Igazságod és tudásod mélyen és vibrálóan él lényedben, míg valaki más igazsága és tudása nem hatolhat mélyebbre, mint intellektusod.
Mások meghallgatása nagyban növelheti utazásod hatékonyságát, avagy céltalan kóborlásba küldhet. Minkét esetben el kell végezned az utazást, és meg kell tapasztalnod, összegezned kell az általad lelt valóságot, valamit meg kell győződnöd érvényességéről.
Nem kívánom azt implikálni, hogy mindent egyedül kell elérned. Másokat is bevenni utazásodba egy nagyobb megértés érdekében, általánosságban jó ötlet. A másokkal való interakció, amennyiben bölcsen történik a választás, segíthet számodra egy szélesebb perspektíva kifejlesztésében, egyúttal a szükséges bátorításról is gondoskodik, valamint irányt is mutathat. Ám mások nem tanulhatnak és növekedhetnek helyetted – ezt neked kell megtenned magadért. A bölcsesség, érettség, és a szeretet érzésére való kapacitása mind személyes tulajdonságok, melyek lényed magjánál honolnak.
Néhányan eltűnődhetnek, hogyan történik az adat gyűjtése, értékelése, érvényesítése és alkalmazása a gondolattérben, avagy, hogy hogyan tapasztalhatod meg a NAV realitását. Ezek jó kérdések. A szubjektív tapasztalati adatkincsről beszélek, melyet akkor gyarapítasz, mikor a belső térben gondosan felfedezed az interaktív tudatot. Tiszta, objektív, bizonyítékerejű eredményekről beszélek. A határoknál, ahol a NAV aktivitások befolyást gyakorolnak és módosítják a FAV aktivitásokat és vice versa, könnyű a bizonyítékerejű adatok begyűjtése.
E határmezsgyénél, a NAV-ban való éberség olyasmi, mint részt venni egy szűken fókuszált mentális aktivitásban (mint egy a figyelmet totálisan lekötő interaktív napközbeni álmodozás), melynek erős okozati (bizonyítékerejű) kapcsolata van a FAV-val és egy dinamikus létezéssel, mely független mind tőled, illetve tudatos, avagy tudattalan mentális processzusaidtól. Elméd nyugodt, tiszta, és fegyelmezett kell, hogy legyen, híján a szabályozatlan belső csacsogásnak, avagy zajnak, máskülönben nem tudsz különbséget tenni aközött, melyet az elméd kreál, illetve ami az elmédtől függetlenül is létezik. Ez az oka annak, amiért tudatod zavartalan, csendes központját megtalálni (azt megtanulni, és abban működni) mindig az első lépés.
Egy tiszta, alacsony zajszintű, működő tudat számára a NAV-ban való adatgyűjtés olyasmi, mint áthaladni egy szokatlanul tiszta napközbeni álmon. Egy felfedezőkedvű tudatnak kezdetben érdemes azzal elfoglalnia magát, hogy kísérletetek végez és bizonyítékokat kutat az olyan NAV aktivitásra, mely effektusokat kreál a FAV-ban (és vice versa). Egy napon, mikor elég kemény bizonyíték gyűlik össze a személyes tapasztalat által, világossá válik, hogy a NAV egyszerre tőled független és okozatilag kapcsolódott is a FAV-hoz. A tény realizálása lesz első, legnagyobb, és legbámulatosabb felfedezésed!
Még most is tisztán képes vagyok felidézni elképedt ámulatomat, mikor Dennis és én első alkalommal kezdtünk megegyező szimultán tapasztalatokat megosztani egymással a NAV felfedezése közben (lásd e könyv Tízedik fejezetét). Miután konzisztensen ellenőriztük a távolról szemlélés kísérletek pontosságát és első kézből tapasztaltuk annak hatásait, amint egy fókuszált elme dramatikus hatást gyakorol egy fizikai testre, valóságom szélesebbre tágíttatott. Amint a paranormális normális lesz, nem marad más racionális, avagy logikus opció, mint egy nagyobb kép felkutatása, mely tartalmazza az egyén gondosan kiértékelt, bizonyítékerejű tapasztalásainak egészét.
Mindig feltételezheted, hogy más emberek hazudnak, avagy megzavarodottak, ám amikor a saját tapasztalatod konzisztensen, és a követelményeknek engedelmeskedve logikusan és tudományosan megmenekülhetetlen konklúzióra vezet téged, úgy e tapasztalás igazsága nagyobb és mélyebb megértést követel arról a valóságról, melyben létezel. A paranormálist egyszerűen olyasvalamiként címkézni fel, melyet csak a téveszmés, a diabolikus, a furcsa, a hóbortos tapasztal meg, többé nem gondoskodik könnyű kivezető útról egy olyan valóság létezésével való foglalatosságokból, mely homlokegyenest szemberepül legmélyebb hiteiddel és feltevéseiddel.
Mikor a tapasztalat a tiéd, és a processzusok, melyekkel megszerezted és kiértékelted e tapasztalatokat, gondosak és tudományosak voltak, úgy kénytelen vagy a felfedezéseid során lelt objektív tényekkel bánni – tagadni őket nem más, mint megszokásból, biztonságérzet-hiányból és félelemből ragaszkodni a tudatlansághoz és a korlátossághoz. Az ilyen tapasztalat tagadása nem jelent mást, mint a nehéz tudás feladását az esztelen dogma kényelméért.
Engedni, hogy a tudatlanság és a félelem definiálja a lehetőségeket eliminálja az alkalmakat a növekedésre, és elpocsékolja a potenciált. Hogy mindez igaz, az nyilvánvaló, mikor másokra alkalmazzuk ezt, akiknek tudatlanságát és előnytelenségeit megértjük, ám, mely vonásokat szinte lehetetlen saját magunkban meglátnunk.
Miután a bizonyítékerejű adatkincs összegyűjtése (NAV-FAV pszi effektusok) rutinná válik, az ember általában továbbhalad, hogy megállapítsa a NAV kultúráját, törvényeit és fizikáját, mindezt a gondos kísérletezés, illetve ok és okozat megfigyelésének útján. Képzeld el, hogy egy idegen tudós vagy, aki egy másik dimenzióból teleportált a Földre, hogy megtanulja, milyen a Föld és élőlényei: a NAV felfedezése is ilyen, ám egy fizikai test szükségleteinek képében jelentkező korlátok nélkül.◄

 

►►Tartsunk egy rövid szünetet, hogy definiáljuk a „pszi” szót. A pszi ismerős kifejezés mind parapszichológusok, mind pedig olyan emberek között, akik tanulmányozni és felfedezni igyekeznek az elme képességeit. A pszi események általában szokatlan tudati képességeket mutatnak fel olyan paranormális események tükrében, melyek mentális képességekkel, avagy módosult tudatállapotokkal állnak kapcsolatban. A pszi gyakran használatos, mint a Parapszichológia szinonimája – így a „pszi jelenség” kifejezés mérhető fizikai jelenségekre utal, melyeket az elme valamely oly karakterológiája, avagy képessége produkál, mely jelenleg kívül esik a tradicionális tudományos magyarázaton. Például, a telepatikus kommunikáció, a prekogníció, és a távolról szemlélés néhány a széles körben tapasztalt és kutatott pszi események közül. A „pszi energia” és „pszi erők” kifejezések gyakran kerülnek használatra oly módon, hogy valami ismeretlen teoretikus okozati mechanizmust sejtessenek, mely a feltevés szerint a pszi jelenségek mögött áll.◄◄

 

►Mivel minden kanyar során arra buzdítalak, hogy gyűjtsd össze saját tapasztalatadatodat, úgy vélem, el kéne mondanom, hogyan is teljesítheted ezt a feladatot. E célból kifolyólag, e könyv 23-adik fejezetében tárgyalni fogjuk azon technikákat, melyek segítségével csökkentheted a mentális zajt, melyekkel uralmat és irányítást szerezhetsz mentális energiáid felett, és melyekkel belefoghatsz a NAV és a tudat belső terének felfedezésébe.
Mindazonáltal, mielőtt ebbe belefognánk, szükségszerű hogy felfedezd, hogy hiteid miképpen limitálják valóságodat, és hogy megtanuld méltányolni a különbséget tudásod és az ál-tudásod között. Máskülönben a NAV felfedezésére irányuló kísérleteid azzal végződhetnek, hogy semmi többet nem fedezel majd fel, mint saját egódat.
Saját egód felfedezése produktív első lépés lehet, amennyiben jobb megértéshez, és ily módon, a félelem és a naturális képességeidet korlátozó hitrendszerek feloldódásához vezet, ám mindez egyáltalán nem ugyanaz, mint a NAV felfedezése – egy valóságé, mely hitrendszereidtől és személyes elmédtől függetlenül is létezik.
Minden fejlődésszerű növekedés mellé természetes és szükségszerű rend tartozik. Bizonyos lépések kihagyása szinte mindig frusztrációhoz és gátakhoz vezet, nem pedig rapid haladáshoz. Először sikeresen kell kezelned félelmedet és korlátozó hitrendszereidet, mielőtt produktívan fel tudnád fedezni a NAV-ot. Minden félelem legyőzése nem szükséges – távolról sem – ám a tudatod menedzselését illető kompetencia egy küszöb-minimuma előfeltétel.
A szükséges alap-kompetencia fejlődése szokás szerint meditáción, bátorságon, és egy, az igazság felfedezését illető energetikus elhivatottságon keresztül valósul meg. Az ezekben rejlő elvek és a meditációs mechanikák e könyv 23-adik fejezetében kerülnek tárgyalásra. Jóllehet sok módja van a sikeres meditációnak, a félelmen csak bátorsággal és határozottsággal lehet felülkerekedni.
Nem rendelkezem egy különleges, szokatlan tudománnyal, mely segíthetne neked a sarkak levágásában, és mely óriási intuíció-lépésugrásokkal juttathatna téged az igazság megleléséhez. A felfedezés és a haladás lényege, hogy egyik kis, óvatos lépés követi a másikat, miközben végig „megízlelésre kerül a puding”, ellenőrzésre kerül a bizonyíték, és objektív, mérhető eredmények produkálódnak. Amennyire tudom, nincsenek „féregjáratok”, melyek biztosítják az egyén útját a megvilágosodásig történő alagutazáshoz, sem pedig útjelző táblák, melyek világosan definiálnák minden indivídum számára a legjobb útvonalat. A választott ösvény és a kifejtett akarat saját akaratod eredménye kell, hogy legyen.
Gondolkodj el rajta mélyen, milyen módon érvényes rád nézve e fejezet témája – jóllehet intellektuálisan repetitív lehet, e diskurzus hitről, félelemről, és tudásról egy kritikus jelentőségű lépéssel egyenértékű, melyet egy, az intellektusnál sokkal mélyebb szinten kell asszimilálni. A félelem, tudás, és hit tárgyköreit túlhangsúlyozni éppen annyira nehéz, mint amennyire könnyű nagy sebességgel áthajtani ezeken, anélkül, hogy túl mélyre ásnánk. A koncepciók maguk megtévesztésszerűen egyszerűek, és, mint ilyen, az ismétlés hamar válik fáradságossá. Mindazonáltal, a mindenegyes indivídumra vonatkozó implikációik teljességgel történő megragadása rendkívüli módon nehéz.
Mily félelmek sunynak mélyen rejtezve, melyek eme irányba tolnak, és ama irányba húznak engem, mint egy picinyke hajót egy dühödt óceánon? Mily hitek korlátozzák valóságomat? Mit tehetek ezzel kapcsolatban? Ezek nehéz és komplex kérdések, melyek útjából sok ego igyekszik kitérni.
Tipikusan, akiknek a leginkább szükségük lenne megválaszolniuk ezeket a kérdéseket, ők azok, akik a leghajlamosabbak elmulasztani ennek észrevételét. Amikor az erre hajlamos emberek átsiklanak a felszínen, úgy előfordulhat, hogy ezt a fejezetet ugyanolyan fáradságosnak és bosszantónak találják majd, mint egy szülői kioktatást. Ezzel ellentétben, azok, akiknek e terület nem tartogat komoly nehézségeket, buzgón tekintik majd át e problémákat újra, mivel megértik a fontosságát, nem jelent számukra kényelmetlenséget a folyamat, és nem tartanak az eredményektől. Meglehet, ők is észreveszik a szándékos ismétléseket, ám mindezt gyakorlatiasságuk fejlesztésére használják fel, ahelyett, hogy végigszenvednék.◄

 

Mindenki megérti a kulturális hit és vallásos hit kifejezéseket, ám némelyek eltűnődhetnek, mit értek tudományos hit és személyes hit alatt. A tudományos hit nem más, mint a hit, mely szerint a nagyobb valóság és minden igazság kizárólag a FAV kemény-tudomány objektív, tetszés szerint megismételhető, konzisztens mérései által kell, hogy kerüljön definiálásra, illetve azokra kell, hogy szorítkozzék. Ez a tudományos metódus egy szűk szemlélete, mely exkluzív dogmaként kizárólag a FAV-ot ismeri el. Jóllehet, eme hit érvényt élvez és csodálatosan produktív a valóság egy bizonyos al-halmazára vonatkoztatva, egy nagyobb valóságképben, mely tartalmazza a tudatot, nem áll meg – hasonlóan ahhoz, ahogy a klasszikus mechanika is csődöt mond egy nagyobb kép tükrében, mely nagyon nagy sebességeket (ami relativisztikus mechanikát követel) és nagyon pici méreteket (mely kvantum mechanikát követel) tartalmaz.

A személyes hit tartalmaz minden olyan dolgot, melyet magadról és más emberekről, helyekről, avagy dolgokról hiszel – látszólagos valóságod ez, melyet továbbvetítesz tudásodon. A személyes hitek, amennyiben nem helyesek, úgy gyakorta remény, félelem, bűntudat, szükség, dezinformáció, illetve helytelen megértés által torzítottak. A személyes hitek sok perszonalizált verziót tartalmaznak kulturális hiteidből is. Sok ezek közül szüleid, társaid, és ismerőseid hiteiből származik.

A kulturális hitek azokat a hiteket reprezentálják, melyeket igaznak feltételezel, mivel mindenki körülötted igaznak feltételezi azokat. A rasszizmus, például, a kulturális hit egy kifejeződése. A hit egy univerzális, objektív fizikai okozatiságban, avagy azon hitek, melyek arra a konklúzióra jutnak, hogy a telepátia, a mentális, avagy a hittel történő gyógyítás, a pszichokinézis (tárgyak elmével történő mozgatása, más néven telekinézis), avagy a prekogníció (események előrelátása), mind teljességgel lehetetlenek, szintén kulturális gyökerűek.

A vallásos hit, ezzel szemben, hit valamely vallásos organizáció krédójában, dogmájában, hitképében. A tudományos hit olyan, mint a vallásos hit. Hit az „objektív” nyugati tudomány krédójában (a FAV okozatiság ural mindent), dogmájában (csak a FAV létezik), és vonatkozó hitképében (a szubjektivitás nem tartalmaz tényt, kizárólag véleményt).

E hitcsapdákat illető diskurzus minden hitre nézve releváns – vallásos, tudományos, személyes, kulturális, politikai, gazdasági, és bármely más kategóriájú hitekre nézve is. E hitkategóriák nem rendelkeznek jól elkülöníthető határvonalakkal, és sok esetben mutatkoznak nagymértékű átfedések közöttük. Néhány ember a hitet elsődlegesen a vallással asszociálja, és nem éberek arról az átható és jelentékeny szerepről, melyet a hit a tipikus vallásos kontextuson kívül is élvez. Sem én, sem pedig a Nagy MT nem érdekelt a vallásos hit vegzálásában. Sokkal inkább magának a hitnek a karakterológiája és tulajdonságai kerülnek e fejezetben szemlélésre, semmint egy bizonyos típusú hit.

A tudás megkülönböztetése a hittől a tudomány egy funkciója – mind az objektív és szubjektív tudományé. Tudni a különbséget egy bizonyos szubjektív információt illető tudás és hit között bölcsességet jelent. Tudni a különbséget egy bizonyos objektív információt illető tudás és hit között nem mást jelent, mint tisztában lenni a tényekkel.

Sokan éreznek késztetést arra, hogy vagy elhiggyenek, avagy elutasítsanak minden olyan információt, mellyel kapcsolatba kerülnek, illetve, hogy ennek megfelelően, gyors ítéletet alkossanak mindenről. Az ilyen processzus kevés helyet és időt biztosít a valódi tudás számára, és nem mutat különösebb érdeklődést az igazság iránt. Ezen indivídumoknak, az ál-tudás is megfelelő, különösképpen, ha a megszerzett ál-tudások történetesen még a szorongást is csökkentik, és széles körben elfogadottak. Az információhoz való ilyetén hozzáállás nem szerencsés, és azt a tendenciát produkálja, mely tükrében könnyű jóérzés-feltevések jellemezte hibás konklúziókra ugrani.

A megértés és a méltányolás képessége, és tudásod korlátainak elfogadása éppen azzal az eredménnyel jár, hogy sem elhinni, sem elutasítani nem fogod azt az információt, mely a kezdetekkor tudásodon túl esik. Az ítéletalkotás jó, ha várat magára mindaddig, míg elegendő adat gyűlt össze. Az információgyűjtés e metódusát nyitott szemléletűnek hívjuk. Az azokat a kondíciókat és folyamatokat illető minőség (szigor) mely kimeríti az „elegendő” meghatározást, annak függvénye, hogy felfedezéseid mennyire tudományosak. A jó tudomány valóságos tudást produkál, míg a rossz tudomány csakis ál-tudást.

Tudás, tudatlanság, igazság, hamisság, jó tudomány, rossz tudomány, bölcsesség, ostobaság, tény, fikció, nyitott szemlélet, és bezárkózó szemlélet szinte minden esetben együtt léteznek egymástól eltérő arányokban, amint hozzájárulnak a kifejtéséhez (mint e trilógia megírása) avagy a kiértékeléséhez (mi az, amit e trilógiáról gondolsz) bármely információdarabkának, avagy információhalmaznak. Ritka a tökéletes és kristálytiszta tudás és tudomány. Sokkal inkább a tudás és a tudomány fokáról, illetve arányairól van szó. Meglehet, minden nyilvános gondolatot, ideát és publikált tanulmányt világosan meg kéne jelölnie a Szövetségi Tudás és Hit Minisztériumnak: „Ez az elgondolás 80% tudást, és 20% hitet tartalmaz.” Szórakoztató gondolat, félelmetes mellékzöngékkel. Nyilvánvalóan, az egyetlen érvényes összegzés nem lehet más, mint a sajátod, éppen ezért azt olyan helyesen kell elvégezned, amennyire csak lehetséges – elméd és lényed minősége függ ettől.

Nem kellene szakértőkre, avagy bárki másra hagyatkoznod, hogy különbséget tegyenek tudás és hit között számodra - még akkor sem, ha jobban bízol bennük, mint saját magadban, és hajlandó is lennél elhinni, amit mondanak. Ennek fordítottja is érvényes, azaz, csak saját magad számára végezhetsz különbségtételt hit és tudás között, mások számára nem. Gondolkodj ezen: hogyan különbözteted meg a voltaképpeni igazságmondókat azoktól, akik csak azt hiszik, hogy az igazat mondják? Tipp: saját hiteid hozzámérése az ő hiteikhez nem egyenlő a helyes válasszal.

Érdemes felelősséget vállalnod a hit és tudás saját magad számára történő szétválasztása kapcsán (és csakis a saját magad számára történő szétválasztásuk kapcsán), mivel vagy learatod majd annak gyümölcsét, hogy igazad volt, avagy el kell, hogy szenvedd annak konzekvenciáit, hogy tévedtél. A csoportösztönök – másokkal tartani, akik saját maguk is egyszerűen csak másokkal tartanak – ellen-produktívak. A Nagy Igazság felfedezése kapcsán nem létezik biztonságos csoportlétszám. A többség tagjaként vallani kudarcot nem jelent vigasztalást, mivel minden siker és kudarc személyes. Senki sem húzhat magával a sikerhez, hogy helyetted gondolkodjon, avagy tapasztaljon. Mindazonáltal, másoknak megadhatod annak lehetőségét, hogy megnehezítsék haladásodat, egyszerűen azáltal, hogy nem gondolkozol a magad számára.

Igaz az, hogy az igazság feltevése és az abban történő megbízás gyakorta szükséges egy hétköznapi szinten, és hasznos huszárvágást jelenthet egy olyan ideákkal teli világban, melyben a rendelkezésünkre álló idő és tapasztalat egyaránt limitált. Ettől függetlenül, gondot kell, hogy fordíts rá, hogy ne engedj korlátokat nőni elméd azon képességére, hogy táguljon, és hogy módosítsa azt, amiben igazságként bíztál kezdetben. Örökké légy éber és nyitott az új adatot illetően. Ne zárd ki, és ne re-interpretáld kreatívan újra azt az információt, mely hiteiddel konfliktusban áll, avagy nem egyezik azzal az igazsággal, mely után vágyódsz, avagy melyre szükséged van. A jó tudomány az őszinteséggel és becsületességgel kezdődik, és az őszinteség és becsületesség alkalmazása egy egótól és félelemtől mentes környezetben alkalmazható a legkönnyebben.

A hit akkor kreálódik, amikor egy olyan egyén, aki nem rendelkezik tudományosan kiértékelt tudással, hitet helyez abba a premisszába, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy ő azokat feltételezi. A dogma egy fixált hitkészlet halmaza, melyet kötelező elfogadni, hogy csatlakozni lehessen a hívők sorához, akik osztják a közösség populáris dogmáit. A dogma lehet kulturális, vallásos, tudományos, avagy személyes; integráns része a hit minden kategóriájának. A tudás, mely tudományosan, avagy objektíven kiértékeltnek tűnik (az egyén számára), valójában még helytelen lehet. Ez annak az oka, hogy nem vagyunk mindent tudóak (tudásunk és adatkincsünk egyaránt limitált), és mindannyiunk saját, személyes valóságot gyárt (objektív és szubjektív értelemben) azáltal, hogy tapasztalatainkat interpretáljuk.

A hit és a tudás lehet helytelen (hamis) avagy igaz (helyes). Mindkét állapot (mind tudás és hit kérdése kapcsán) erőteljes motivációt jelenthet a cselekvésre. Amennyiben új információhoz, új ideákhoz, avagy új elgondolásokhoz jutsz, melyekről azt gondolod, hogy értékkel bírhatnak, úgy sokkal jobb a tárgyról való adatgyűjtés közben ragaszkodni a nyitott szemléletű szkepticizmushoz (még ha egy életutat is követel ez meg), mintsem egy régóta tartott hit, avagy egy újonnan hozzáadott hit nyomán konklúzióra ugrani. Végy számba minden lehetőséget, régieket és újakat egyaránt, mígnem elegendő tudást produkáltál ahhoz, hogy a kérdés korrekt kiértékelése valósulhasson meg a közvetlen tapasztalat által. A fontos dolog ez: ki kell menned, és össze kell gyűjtened az adatot. A lustaság, avagy az inkompetenciától való félelem nagy kockázat jegyében fogant eredményeket produkál e kérdések kapcsán, és dramatikusan csökkenti a jelentős nyereség, avagy előrehaladás lehetőségét.

Bármely tudás helyességének bizonyítéka az adott tudás alkalmazása után jelentkező eredményekben rejlik. Ez minden tudásra (objektív és szubjektív) nézve igaz, bármely forrásból származó is legyen, bármely témáról is szóljon az adott tudás – beleértve azon eszes ékköveket is, melyekre e Nagy MT trilógia során bukkanhatsz. Amennyiben a tudást nem lehet alkalmazni, avagy, ha alkalmazása nem produkál praktikus eredményeket, úgy az a tudás, definíciószerűen, használhatatlan és irreleváns.

Mielőtt előhúznál kardodat és kaszabolásba fognál az ál-tudás irányába, hadd emlékeztesselek valamire. Ha nem tudsz produktívan alkalmazni egy bizonyos tudást, avagy egy új elgondolást, úgy az a tudás, avagy elgondolás lehet, hogy ál-tudás, vagy te magad vagy tudatlan, és az adott tudást, avagy elgondolást illető kiértékelésedet hitre, avagy ál-tudásra építed. Tanácsra azt illetően, hogy hogyan kezeld ezt a logikai dilemmát, az e fejezet elején szereplő mellék újraolvasása során lelsz.

Az eredmények lehetnek objektívek, szubjektívek, komplexek, nyilvánvalóak, absztraktak, avagy konkrétek, de valódi eredményeknek kell lenniük – végül objektíven mérhető effektusokat kell tudniuk produkálni, avagy változásokat, annak eredményeképpen, hogy valami olyannal lépnek interakcióba, mely valóságos. A tudás csak annyira jelentős, mint amennyire a hatásai. A puding próbája az evés – a 3.-as és 5.-ös Szekcióban többet hallasz majd arról, hogy hogyan alkalmazd ezt az eredmény-orientált igazság-tesztelő koncepciót. Egyelőre elegendő annyit megérteni, hogy a „puding megízlelése” arra utal, hogy le kell tesztelned tapasztalataid, igazságod, és tudásod értékét oly módon, hogy elvégzed az általuk produkált objektív mérhető eredmények kiértékelését. Amennyiben az, amit igazságnak hiszel, nem tud becsületesen objektív, mérhető eredményeket produkálni, úgy vedd azt ki az igazságokat tartalmazó rekeszből és helyezd át a lehetőségeket tartalmazó rekeszbe. Gyarapítsd tovább a vonatkozó adatkincset, és mindig ragaszkodj magas tudományos sztenderdekhez, mikor eredményeket értékelsz.

Amennyiben az eredmények nem tiszták és nyilvánvalóak számodra és mások számára, úgy vagy vaktölténnyel lövöldözöl, avagy játékfegyverrel játszol. Mindig tarts észben, hogy az eredményeknek mérhetőeknek és jelentéssel telinek kell lenniük. A „jelentéssel teli” itt nem mást jelent, minthogy elősegíti személyes fejlődésedet, növeli evolváló tudatot minőségét, valamint fejleszti megértésed helyességét és mélységét.

Legtöbbünket kimerítő alapossággal dominálják a hitek, melyeknek javarésze kívül esik intellektuális éberségünkön. Hogyan végezhetnénk el hiteink újra vizsgálatát? Bármely hit helyességének bizonyítéka abban rejlik, hogy először száműzzük a tudatlanságot, mely egyáltalán szükségessé tette a hitet, és tudással, avagy nyitott szemléletű szkepticizmussal helyettesítjük azt. Mikor elegendő tudás gyűlt össze, mely támogatni képes logikus, tudományos konklúziókat, alkalmazd a tudást, és vizsgáld az eredményeket. Amennyiben a tudatlanság, mely definiálja a hitet, és melyre a hitet illető szükség épül, nem cserélhető fel tesztelhető (avagy, a puding metaforánál maradva, megízlelhető) tudással, akkor a hit egyszerűen hit marad, és hamissága, avagy helyessége bizonyítatlan marad. Nem tehető intelligens kommentár egyik irányban sem, neked pedig érdemes lehet szkeptikusnak és nyitott szemléletűnek maradnod, mindaddig, míg elegendő adat nem gyűlt össze, mely tesztelhető tudásról gondoskodik.

Tudásod peremén és 3D FAV megértéseden túl terül el személyes ismeretlened. A potenciális tudás némely része, mely számodra ismeretlen marad, olybá tűnhet, hogy túlmutat tudásod teoretikus elérési kapacitásán (misztikus), míg némely része csupán az információ hiányának tűnhet. Mindkét esetben, békén hagyhatod az ismeretlent, vagy figyelmen kívül hagyhatod, avagy elfogadhatod azt úgy, mint az örökké ismeretlent, avagy szondázhatod és felfedezheted azt azon szándék által vezérelve, hogy végül legalább némely részét tudássá konvertáld. A legtöbb ember mindkét tevékenységből végez egy kicsit, tipikusan az ismeretlen egy olyan komfortos, kicsi részét választva felfedezéseik tárgyául, mely vizsgálódásokhoz szerszámok gyanánt nyújt segítséget az objektivitás és a hit, míg a többit figyelmen kívül hagyják. Az alacsonyan csüngő gyümölcsöt választják, és meggyőzik magukat, hogy bármi, aminek elérése nem relatíve könnyű, azért nem is érdemes erőfeszítést végezni, avagy szociális kockázatot vállalni.

A szubjektív tapasztalat, és az objektív eredményekre való törekvés alkotta kombinációra való hagyatkozás, illetve ennek feltérképezése nem gyakori, mivel ez nehezebb, és mert inkább individuális, semmint csoport tapasztalat. Azok, akik nem képesek megtenni egy lépést anélkül, hogy másoktól bátorítást és biztosítást kapnának, megrémülnek. Ezek az indivídumok hibában azt hiszik, hogy ami számukra naturálisan misztikus marad, az örökre kívül esik elérésük kapacitásán. Az ehhez társuló hit az, hogy ami számunkra naturálisan misztikus, az mindenki elérési kapacitásán túl van. Ez a csitító hit annak érdekében kerül legyártásra, hogy elhárítsák annak a felelősségét, hogy kifejlesszék magukban a bátorságot és elkötelezzék magukat a kemény munka mellett, mely ahhoz szükséges, hogy az ismeretlent tudássá fordítsák. E hit, köszönhetően felelősséget elhárító természetének, a legszenvedélyesebben vallott, és elmék roppant bezárója.

Egy másik komoly hiba intellektuálisan és emocionálisan kezelni a természetesen létező (ami az általunk tudhatón túl van) miszticizmust oly módon, hogy ennek érdekében egy dogmatikus hithalmaz feltevése történik meg. A dogma és a hit kényszerzubbonyok az elmén, szemkendők az éberségen, korlátok a gondolatokon, melyeket gondolni tudsz, és a megértésen, melyet megszerezni vagy képes. A dogma általában kicsi, szokás szerint nem teljes és torzított perspektívát teremt, melyet nem lehet túlterjeszteni a hit határain.

Vegyük szemügyre egy pillanatra a hitetlenséget. A hitetlenség tipikusan egy olyan negatív reakciót jelent, mely egy kompetitív hittel szemben fejeződik ki. Akár azt hiszed, hogy valami igaz, avagy, ha azt hiszed, hogy valami nem igaz, a hitet használod annak érdekében, hogy elsimítsd a tudatlanság kényelmetlenségét. Akár hiszel, avagy hitetlen vagy, a tudatlanság mindkettő által osztott, mindkettőben jelen van. Csupán a konklúziók között van különbség, melyekre általuk ugrás történik. A legközlékenyebb hitetlenek és bezárt szemléletű szkepticisták éppoly beborítottak hiteikben, mint azok, akiket nevetség tárgyának tartanak, avagy, akikkel nincsenek egyetértésben. A fő különbség az, hogy sietnek tagadni, hogy hiteik hitek lennének.

Minél elkötelezettebb vagy a hited felé, annál inkább tűnik számodra a hit tudásnak, illetve annál inkább reprezentálja az abszolút igazságot. Az ál-tudás szenvedélyesen tartható, amennyiben egy erőteljes szükséget elégít ki, avagy, ha egy erőteljes félelemből tör fel. A viszony, mely összeköti a szükséget, a tudatlanság és a félelem kényelmetlenségét, és az ego által kínált hamis gyógyírt, a 3.-as Szekcióban kerül bemutatásra.

A kijelentés, mely szerint „én tudom, hogy amit hiszel, az nem igaz” a leggyakrabban egymástól eltérő hitek és ál-tudás konfliktusát fejezi ki, nem pedig az igazság megnyilvánulását. Honnan tudhatod, hogy mikor melyik? Itt van, hogy a legtöbb ember honnan tudja. Amennyiben valaki más mondja ezeket a szavakat („én tudom, hogy amit hiszel, az nem igaz”) nekünk, úgy ők nyilvánvalóan téveszmeszerű ál-tudástól szenvednek. Ezzel szemben, ha mi mondjuk ezeket a szavakat másoknak, úgy újra csak, nyilvánvalóan ők azok, akik összekeverik az ál-tudást a tudással. Erre a szabályra könnyű emlékezni: ha mások egyetértenek veled, úgy valódi tudást birtokolnak, de ha nem értenek egyet veled, úgy téveszméktől, és ál-tudástól rontottak.

Ha a fősodorban akarsz maradni, és biztonságos játékot kívánsz folytatni a már jól kitaposott ösvény mentén, úgy a fenti szabály alkalmazása a sztenderd technika az igazi tudás ál-tudástól való megkülönböztetésének. Mely szabály alkalmazása lehetne egyszerűbb és kielégítőbb? Mindig a többi ember az idióta!

 A tény az, hogy a Nagy Képet illető koncepciók között előforduló egyet nem értés a legtöbbször hitek konfliktusának eredménye, függetlenül attól, hogy ki beszél, mímel odafigyelést, ért egyet, avagy nem ért egyet. Amennyiben a tudás hiányában akarod elkerülni azt, hogy konklúziókra ugorj, úgy muszáj megtartanod a nyitott szemléletű szkepticizmus állapotát – nincs ésszerű, avagy logikus alternatíva. Minden más egy csapda.

Mostanra eltöprenghettél azon, hogy létezik-e egyáltalán olyan dolog, hogy jó hit. Erre a kérdésre legjobban egy másik kérdéssel tudok válaszolni. Létezik-e olyan dolog, hogy jó tudatlanság – létezik-e olyan szituáció, melyben a tudatlanság jobb, értékesebb, mint a tudás? Amennyiben létezik, úgy ahol, és amikor a tudatlanság a legjobb, ott fogsz rátalálni egy jó hitre. Rövidtávon és a kis képben meglehet, hogy előnyöket lelsz a tudatlanságban pár speciális eset kapcsán. Meglehet, hogy a tudatlanság nem olyan rossz, amennyiben a probléma jelentősége kicsi, fontossága minimális, avagy, ha valami olyasmi, mellyel kapcsolatban semmit sem tudsz tenni. Ha másokat próbálsz becsapni, kihasználni, manipulálni a saját érdekeid szerint, úgy ezeknek az embereknek a tudatlansága mindig nagyon hasznos.

Hosszabb távon és a Nagy Képben, amennyiben nem próbálsz másokat manipulálni, és kicsi az egód, úgy a tudatlanság értéke kicsi, avagy nem létező. Ha a kérdések jelentősek, a tétek magasak, avagy, fontos számodra az eredmény, úgy a tudatlanság és a hit sebezhetővé tesz téged, akár egy struccot, mely fejét homokba fúrja. Szubsztanciális, hosszabb távú jelentőséggel bíró kérdések kapcsán nem létezik jó hit.

A hit és az ál-tudás fő funkciója és használati módja a tudatlanság létezésének tagadása, a félelem cukormázzal történő beborítása, és mások manipulálása. A tudás, ezzel szemben, gondoskodik számodra a lehetőségről, hogy minden szituációban optimalizáld adott potenciálodat. A homokba dugott fej által meglehet, hogy rövid ideig jobban érzed magad, ám megakadályoz benne, hogy bármely hasznos, avagy produktív helyre menj, és még tudod-jól-midet is védtelenül hagyja.

Ha mindaz, amit hiszel, a Nagy Igazság, úgy megkíméltetsz annak szerencséjétől, hogy a helyes kultúrába szüless. Egy helyes kultúra definíciószerűen nem jelenthet mást, mint egy olyan kultúrát, melyet szinte kizárólag kifogástalan minőségű indivídumok alkotnak. Hasonló ez a meghatározás ahhoz a kultúrához, melyben te magad is megmerítkezel?

Mivel lényed minősége kifejezi megértésed helyességét, ezért könnyű megállapítani, hogy te, és kultúrád, avagy szubkultúrád tagjai (ide számítva azokat, akikkel osztod vallásodat, szakmádat, kapcsolataidat, bandádat, avagy szomszédságodat), megvilágosodottak vagytok-e. Csupán ízleld meg a pudingot – nézd meg az embereket magad körül. Tekints a te kultúrád átlagos képviselőire, majd tekints magadra. Amennyiben elsődlegesen jóságot, bölcsességet, teljességet, és szeretetet látsz mindenütt, úgy hitrendszerednek nincsen szüksége további kalibrációra, és megúszod annak szükségét, hogy tudatod minőségének felemelése révén kelljen felnőttnek tűnnöd.

Amennyiben a fent leírtak, valamely szerencsétlen körülmény folytán nem jellemzik szituációdat, avagy, ha inkább vagy érdekelt abban, hogy ténylegesen felnőj, mint abban, hogy felnőttnek tűnj, úgy időlegesen hagyj fel minden korlátozó hit gyakorlásával (azaz az összes hit gyakorlásával) legalább arra az időtartamra, míg eltöprengsz pár nagy gondolaton. Ha sikerrel jársz, úgy nagyban növelted annak a valószínűségét, hogy rá fogsz jönni, hogyan fejleszd lényed minőségét.

Ne aggódj; ezek a szokatlan elgondolások nem tudják jobban kinyújtani elmédet annak rugalmassági korlátain túl. Elmédnek szinte korlátlan kapacitása van, hogy képes legyen befogadni, illetve, hogy ki is tudjon zárni új információt, illetve információdarabok közötti új kapcsolatokat.

Némely indivídumok azt hiszik, hogy hitrendszerük tökéletes – hogy az egyetlen problémájuk az ezeknek a hiteknek történő, tökéletlen implementálása. Szó sem lehet ilyesmiről! Tudod te, ki vagy. Te abszolút mértékben visszatükrözöd tényleges hiteidet, mindezt teljesen és pontosan. Lényed minősége szükségszerűen visszatükrözi hiteid és megértésed minőségét és helyességét. Talán nem tudod, mik a tényleges hiteid (az igaziak, nem pedig az intellektuálisak, melyekről beszélsz). Ez meglehetősen normális. A kulturális, vallásos, tudományos és személyes hitek nagyon finomvonalúak lehetnek, és gyakorta láthatatlanok az azokat osztó indivídum, avagy az azokat osztó csoport tagjainak számára.

A vallásos, személyes, és kulturális igazságok tipikusan oly mélyen bevésettek és oly nyilvánvalóak, hogy úgy tűnik, magát a valóságot definiálják, és ily módon, megkérdőjelezésük sohasem kerül sorra. Emitt húzódik a hit egy roppant limitje – amikor azt hiszed, hogy a helyes válaszokkal rendelkezel, úgy nincs többé szükség az igazság kutatására, avagy kérdések feltevésére.

 

►Azok az emberek, akik folytatólagos jelleggel kérdőjelezik meg a nyilvánvaló igazságot, azok bosszantóak azok számára közülünk, akik tudjuk a válaszokat. Bárcsak találnánk egy hatékony technikát annak érdekében, hogy újrataníthassuk e problémás embereket, akik nem értik meg az igazi igazságot úgy, mint mi, mennyivel jobb és biztonságosabb hely lehetne ez a bolygó mindenki és minden számára. A menthetetlenül taníttathatatlanok finom és elnéző megsemmisítése nyilvánvalóan megindokolható lenne, valamint nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy világunk jobb hely lehessen gyermekeink és a jövő generációinak számára. Biztosíthatnánk egy folytatólagos, fényes jövőt mindenki számára azáltal, hogy egyszer és mindenkorra semlegesítenénk a leginkább nemkívánatos és negatív elemeket, melyek minden probléma gyökerét képezik. Isten számít ránk, hogy manifesztáljuk akaratát. Egy eljövendő generáció hősei leszünk! Velem vagy, elvtárs?
Amennyiben ezt a könyvet egy étterem mellékhelységében, avagy egy kiürült metróállomás székén elhagyatva találtad volna, és pont ezen az oldalon nyitottad ki, úgy tudd, hogy az előző bekezdést szarkasztikusnak szántam. Megkíséreltem némi általános vallási-politikai-történelmi humort alkalmazni annak érdekében, hogy néhány halálosan komoly kérdésre hívjam fel a figyelmet, melyek nem mások, mint a sziréndal, mely az egyén egójának és félelmeinek szól (a csali), illetve a hitcsapda kérlelhetetlen vas-állkapcsai (a csoport által gyakorolt nyomás) – és az elgyengítő hatás, melyet az előbbiek valaki más józanságára gyakorolhatnak.
Amennyiben az egódnak (nekem igazam kell, hogy legyen, szükségleteim, véleményeim és hiteim definiálják a valóságot), félelmednek (az ismeretlentől, a tévedéstől, a rosszallástól, a tökéletlenségtől, a kudarctól, Istentől, avagy a szentségtelen ellenségtől), és a csoport által gyakorolt nyomásnak (így gondolja mindenki más is, tehát igaznak, de legalábbis biztonságosnak kell lennie) befolyása, avagy szavazati joga van afelett, hogy mely gondolatokon tudsz őszintén és komolyan eltöprengeni, úgy egy, vagy több hitcsapdában vagy, még akkor is, ha nem akarod megsemmisíteni azokat a degeneráltakat, akik számunkra, a többiek számára rontják el az egészet.
Másfelől, ha valaki csakugyan azt gondolja, hogy jó ötlet a közöttünk élő menthetetlenül degeneráltakat megsemmisíteni, úgy ez az indivídum nem pusztán egy hitcsapda foglya, ám potenciálisan veszélyes is. Egy probléma megoldásaként erőszakos fellépést alkalmazni szinte mindig a kívánt hatás ellenkezőjét eredményezi; szokás szerint sokkal súlyosabbá teszi az eredeti problémát, míg nagyban csökkenti az erőszakosan fellépő nézőpontjának hitelességét.◄

 

Sajnálatos módon, az ősi tanítók bölcsességei és az általuk szándékolt jelentés szükségszerűen homályosnak tűnik azok nézőpontjából, akik sem e tanítók kultúráját, sem tapasztalataikat nem osztják. Ennek tetejében, az ilyen bölcsesség és jelentés könnyen vész el, és csavarodik meg a hitrendszerek által, melyeket mások építenek ezen indivídumok köré annak érdekében, hogy ideáikat a megértés legalacsonyabb szintjén és annak legszélesebb körében foganatosíthassák. Ráadásul, az önző „szentebb nálad” hozzáállás gyakorta tovább hígítja az ilyen tudás jelentőségét, amint mozgalom, avagy ideológia születik köré, melynek célja, hogy kodifikálja és kiterjessze mindazt, ami esszenciálisan a létezés és megértés egy individuális minősége, egy ennél piacképesebb csoport-jóváhagyás jegyében.

Egyetlen csoport sem, legyen akármilyen kicsi, avagy akármilyen nagy, sem képes tapasztalat-alapú megértést, integritást, és személyes növekedést kreálni, illetve az indivídumon foganatosítani. Ezt az indivídumnak kell elérnie. Mindazonáltal, van néhány dolog, melyet csoportok és szervezetek képesek megteremteni és foganatosítani – hatalom, befolyás, vagyon, és presztízs az első fogalmak, melyek azonnal felmerülnek. Ezek a járulékok, melyek mindenekelőtt a csoport vezetőségéhez jutnak el, a támogatók nagy számban való toborzásával és megtartásával valósulnak meg. A csoport tagjai közös támogatást, jóváhagyást, státuszt, politikai erőt, és biztonságot kapnak.

A számok hatalma oly kívánatos, hogy csoportok bukkannak fel és kerülnek megszervezésre minden elképzelhető érdeklődési kör, avagy idea köré, mely képes lehet a tagsági rendszer tolerálására. Nagy csoportok, mozgalmak, és organizációk – gyakorta jutnak arra a sorsra, hogy végül az egóról, hatalomról, pénzről, presztízsről, és befolyásról szólnak, függetlenül attól, hogy melyek voltak az eredeti szándékok. Bűn, félelem, megfélemlítés, tradíció, biztonság, elfogadás, identitás, értékközösség, szocializáció, és együtt-kulturálódás válnak választott eszközeivé annak, hogy az organizáció és annak hatalma megerősödjön, gyarapodjon, és fent maradjon.

Ezzel ellentétben, a személyes tudomány, filozófia, és az indivídum minősége az, melynek szítania kell a tüzet az emberi létezés kreatív magjánál. Csak az indivídum képes tartalmat, irányt, minőséget, és értéket társítani a számok hatalma mellé. Jóllehet a Nagy MT tudományról, filozófiáról, és a valóság általános szervezettségéről és mechanikáiról szól, ezzel egy időben rólad is – az indivídumról. Te a Nagy Kép egy vitálisan fontos alkotóeleme vagy, mivel individuális tudatod kulcsszerepet játszik a valóság magjánál.


Continue on to My Big TOE - Hungarian Translation - Book 1, Section 2, Chapter 20

Return to My Big TOE - Hungarian Translation - Book 1, Section 2, Chapter 18

Return to the Hungarian Translation Linkage Page